Gyarmati Fanni levele Radnóti Miklósnak

{Ez egy különleges bejegyzés lesz. Irodalom órán az volt a házi feladat, hogy a lányok írjanak Fanni, a fiúk pedig Miklós szemszögéből egy levelet egymásnak. ,,Miklós" a munkatáborból, ,,Fanni" pedig otthonról. Ez egy nehéz feladat, még a legkeményebb rockernek is megmozgatta az érzelmeit. Sőt, a történelmi kor sem egy könnyű időszak. Az én levelem elég jól sikerült, a tanárnő szerint ez lett az ,,über". Fogalmazási feladatoknál mindig vagy háromszor többet írok a kelleténél, de ez a munkám egy oldal lett.
Szeretném megmutatni ezt a levelet nektek. Remélem, hogy hűen tudtam írni Fanni szemszögéből, és méltó lett hozzá a levelem.}

1944. április 28.

Drága Mik!

Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire hiányzol. Nélküled üres a lakás, mindent beborít a végtelen csend nehéz kabátja. Dolgozószobádban mozdulatlanul hever a toll az asztalon, a kávé még mindig ott áll a papírok mellett. Minden olyan,mint amikor elmentél. Semmi sem változott, mintha itt lennél. Mintha a tárgyak várnák, hogy belépj a szobába.

Ugyanolyan, de mégis más. Üres, hideg és rideg.

Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire hiányzol. ha lehunyom a szemem, tisztán látom magam előtt finom arcvonásaidat és testedet. Már nyújtanám a kezem, hogy köréd fonjam karjaim, de csak a néma, halott levegővel találkoznak ujjaim.

Miért ilyen igazságtalan az élet velünk, Mik? 

Bárcsak tudnám, ebben a szent pillanatban épp mit csinálsz! Mikor jössz haza? Lesz még olyan nap, hogy csókjaink önfeledt boldogságba menekítenek? Mondd, hogy lesz! Mondd, hogy visszajössz! Mondd ki hangosan! Hadd halljam én is.!

Tudom, hogy nem igaz. Mondd ki, hogy halljam, nem reménykedek hiába. Hisz a remény mindig él.

Lehet, hogy már sosem olvasod ezt a levelet. Hisz mostanság minden olyan bizonytalan és szinte már senkiben nem lehet megbízni.

De ne aggódj, én várlak! Várom a percet, mikor csöngetni fogsz.

Köszönöm! Szeretlek!

Ölel és csókol:

Fifi