Isten hozott a blogunkon! :)

Az oldal könyvvéleményeknek készült... De szerintem lesz ez ennél több is! :) Ketten vezetjük az oldalt Lala és Lunea, rólunk csak annyit érdemes tudni , hogy menthetetlenül álmodozók vagyunk és a hitünk még a csillagos eget is túlhaladja! ;)
...Úgyhogy, Merj Álmodni! :D

2014. május 31., szombat

Leopoldine 1.

A szobámba tejeskávé illata kúszott be a félig nyitott ajtón keresztül. Az ablakon a reggel pajkos fényei szűrődtek be, és vetültek a kőpadlóra, porcicákat téve láthatóvá a napsütésben. A csillár smaragdkövein megcsillant a fény.
 Megfordultam az ágyamban. A fejem belesüppedt a milliónyi csipkés párnába. És akkor gy éreztem, ideje fölkelnem.
 Kikászálódtam a baldachin alól, és a nehéz faszekrényhez kászálódtam. Kinyitottam az ajtaját, mire az éktelen nyikorgással töltötte el a szobát. Kivettem azt a több száz alsószoknyát és a krinolint, amiben még mindig nehezen tudtam ülni. Fölcsatoltam, é  ráborítottam a zöld csipkeszalagokkal díszített szoknyát, de még előtte összehúztam a derekam a fűzővel, amit szokás szerint nem tudtam megkötni.
- Margot! - kiabáltam.
- Igenis Leopoldine kisasszony, miben lehetek segítségére? - futott be a kicsit túlsúlyos cselédlány a szobába.
 Én csak egy segélykérő pillantást vetettem rá, és a derekamra néztem, amiből ő egyből tudta mi a teendője.
 Megfogta a fűzőm szalagját, és akkorát rántott rajta, hogy majdnem visszajött a még le sem ment reggeli.
- Margot...
- Oh, Leopoldine, hát magácska nem is tudja milyen csodálatos nap van ma.
- Ami azt illeti, nem. De Margot...
- Ma este van a Kérők Bálja, hogy végre már férjecskét találhassunk magának. Egész napi hajcihő, készülődés, szépítkezés. O hó! És hát maga van este a központban Leopoldine, mert nem ám velem fog táncolni az a sok fiatalúrfi, hanem a kis Leopoldin-nal!
- Igen, ez mind szép, jó, és csodálatos, de Margot! - szóltam rá erélyesebben.
- Mondja kincsem! - nézett a szemembe mosolygósan.
- A fűzőm. Nem lehetne egy kicsit, hogy is mondjam...
- De, persze hogy lehet, nyugodjon meg virágszálam - azzal akkorát rántott a fűzőn, hogy mikor belenéztem a tükörbe, egy fűszálat láttam visszatekinteni.
- ...lazábbra engedni? - nyögtem ki reménytelenül, mert Margot már ki is viharzott a szobámból. Mondván: ,,Mindent elő kell készíteni az érkező ifiuraknak, és persze a kis Leopoldin-nak."

***

A reggelim után kisétáltam a szobám teraszára, egy két udvarhölgy barátnőmmel egyetemben, akik már úgy várták a Kérők Bálját, mint még soha semmit.
- Leopoldine! - kiáltott föl Ernestine. - Nézz oda, milyen hintó gördül föl a hídon!
 Mert ugye a kérők sem este jönnek. Isten mentse őket a nagy rohanástól! Már reggel elkezdenek szállingózni a kastély falai közé. Ezeket a lovaskocsikat néztük, és azt tallózgattuk, vajon melyik lesz az, amelyikhez hozzámegyek. Mellesleg megjegyzem: Kérők Bálját már hatodik éve rendezünk, mert sosem akartam hozzámenni egy kérőhöz sem. Ezért a szüleim már nagyon remélték, hogy ez lesz az utolsó Kérők Bálja, és ők végre ,,nyugdíjba" vonulhatnak, és átadhatják nekem a trónt.

***

Nem bírtam sokáig az udvarhölgyek társaságát. Az a nyafogás, és a földöntúli frekvenciák, amik kijöttek a szájukon... Kész borzalom. Inkább bementem a szobámba, kinyitottam a sarokszekrény ajtaját, arrébb húztam a ruhákat, és elkezdtem lefelé lépkedni a titkos lépcső fokain. 
A titkos lépcsőm az erdő sűrűjébe vezetett.  A kastély alatti titkos átjárók nyirkosak voltak és hidegek, de engem nem zavart a hűs levegő.  Egy félóra séta után elérkeztem az alagút végéhez, és fölnyitottam a csapóajtót. 
 Nem számítottam rá, de hatalmas vízmennyiség ömlött az arcomba. Már régóta nem használtam az alagutat, és nagyon sok eső esett az utóbbi időben. A hajam eléggé átázott és az arcomra tapadt, de nagy nehezen följutottam a felszínre, és az erdő semmi mással össze nem téveszthető illatát éreztem. 
 Elkezdtem befelé sétálni a nyirkos és vízcseppektől gazdag avarban, majd hirtelen hangokra lettem figyelmes. 
 Néha fölpattanó faháncs hangját hallottam. Jól ismertem, mert sokat jártam le a kastély fafaragó műhelyébe, ahonnan ismerősek voltak a zajok.  Közelebb mentem, és meglepetten láttam, hogy nem vagyok egyedül...
 Egy fiatal fiú ült egy böhöm kövön, és valamit faragott. Agyonfoltozott, rongyos ruhája révén, szinte beleolvadt a környezetbe. 
 Még özelebb merészkedtem, de sajnos - mint ilyen alkalmakkor mindig - ráléptem valamire.
 A fiúnak megállt a kés a kezében, és nagyon lassan felém fordult. 
- Szervusz! - fölállt, és odajött hozzám. Kezet fogott.
- Jerom Solga°rd vagyok.
- Leopoldine.  Személyesen.
A szemöldöke megrezdült.
Végignéztem rajta. A már említett, rongyos ruha, kócos, szőkésbarna haj, villogó, kék szemek, telt ajkak, mezítelen lábak. Elgondolkodtam a nevén. Jerom Solga°rd. Nemesi név. Erre a vezetéknévből rájöttem. De ez a két szó nagyon ismerős volt nekem. Csak nem tudtam honnan. Biztos Blaise fafaragóműhelyéből szökött meg. 
- Mit faragsz? - törtem meg a már kínossá váló csöndet. Leültem mellé a kőre.
 A kérdésemre  nem válaszolt, viszont belefogott egy mesébe.
- Volt egy szer egy király. Makacs volt, és gőgös, de a lényeg ott van, hogy már régóta hadilábon állt egy másik királlyal. Az előbb említett királynak volt egy fia, aki elakart menni egy nagyon furcsa bálba, de az apja nem engedte, mert a bált az ellenséges király rendezte. Ezért a fiú összecsomagolt, és megszökött. Azóta nem tudják mi lett vele.
- Ez nem egy vidám történet - húztam el az orrom.
- Nem, tényleg nem.
 Lenézett a faragmányára, és tovább farigcsálta. Majd fölemelte a fejét, és a tenyerét becsúsztatta az állam alá.
- Tudsz titkot tartani, Leopoldine, - kérdezte, és az arcát közelebb vitte az enyémhez. 
 Némán bólintottam.
- Akkor este elmondok neked valamit.
Még közelebb húzódott hozzám.  Átfogta a derekam, majd megcsókolta az orcám. Aztán óvatosan eltávolodott, fölállt, és eltűnt az erdő sürejében.
 Ujjaimat a csók nyomára tettem. Furcsa érzés kerített a hatalmába. Rázott a hideg és rájöttem: szerelmes lettem egy idegenbe, akinek a neve ismerős, de a személyével még soha nem találkoztam. És ez az idegen elillant, mint a köd.

2014. május 24., szombat

A titán átka (Percy Jackson és az Olimposziak 3.)

Fülszöveg:
Amikor Percy Jackson megkapja Grover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, szüksége lesz erős szövetségeseire Annabeth-re, Tháliá-ra, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is... és egy fuvarra a mamájától. a félistene Grover megmentésére sietnek, aki - mint később kiderül - fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyenlőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek... De ez még nem minden. A Ttián úr, Kronosz, felállítja nekik eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és a hősök majdnem belesétálnak. A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával...

Véleményem:
A könyvet az osztálykirándulásunk előtti estén kezdtem. A buszon is olvastam belőle, de nem nagyon tudtam r figyelni, és itthon is nehezen tudtam belekapcsolódni a történetbe. De aztán mikor túlrágtam magam a felén, valahogyan egyre jobban beleéltem magam a történetbe, és szertefoszlottak azok az érzések, amik a könyv elején hatalmukba kerítettek. Nem bírtam letenni. Csak olvastam, és olvastam. Végül már az utolsó oldalakon jártam, amikor magammal vittem a suliba, és ott pár perc alatt kiolvastam. És szétuntam magam a lyukasórákon. De ez már egy másik történet...
 Mint a fülszövegben is olvashatjuk, Grover két félvérre bukkan a Westover Hills katonaiskolában. Bianca és Nico di Angelo-t magukkal viszik a Félvértáborba, de hirtelen megjelennek a Vadászok, Artemisz istennő ,,gyermekei", akik halhatatlanságot kapnak,
 fogadalmuk letétele után. Bianca csatlakozik is hozzájuk Nico nagy elkeseredésére.
És akkor ott van az Orákulum újabb jóslata, Annabeth eltűnése, Riska a tehénkígyó, és Artemisz istennő eltűnése, akit a csapatnak meg kell mentenie.
 Thália, Zeusz lánya

Fordulatos, izgalmas és vicces, de még megható is. Például Árnyék Zoé halálát meg is sirattam. Egyszerűen nem akartam abbahagyni a könyvet. Már várom, hogy a folytatását olvashassam.
A filmváltozat pedig 2015-ben lesz a mozikban.

Annabeth, Athéné lánya
Legmeghatóbb jelenet: Árnyék Zoé halála
Legkeményebb jelenetek: Mikor Atlasz terhét kell viselnie Annabethnek, Artemisznek, és Percynek

A könyvre ÖT csillagot adok

2014. május 16., péntek

Rachel Vincent: Préda- Prey (Shifters 4.)

  Fülszöveg:
  Néha a macska-egér játék nem játék egyáltalán…
  Játék? Naná. A falkám össztűz alatt áll, apám hatalma inog, a szerelmemet száműzték. Vagyis már hónapok óta nem láttam Marc szépséges arcát. Azonfelül, egy kismamával és egy mindentudó tizenévessel a nyakamon, nem is nagyon álmodozhatok róla, hogy hamarosan újra látom.
   És a rég várt találkozást is tönkreteszi, amikor vad kóborok ütnek rajtunk. Most a csoportunkat fenyegetik, Marc eltűnt, és igazán minden eszemre és ügyességemre szükségem lesz, hogy megakadályozzam a családom végleges szétszakítását.

  Véleményem:
  Rengeteget vadásztam a könyvecskére... Már mániákusnak mondanám. :) Kevés az a könyv melynek a megszerzésért még tűzön is képes lennék járni... Hát ez a könyv határozottan közte van! Csak az a probléma, hogy miután megkaparintottam még egy teljes hónapig tologattam. Tudom! Nagyon rossz tett volt ez tőle, hogy nem ugrottam neki azonnal. De sok minden közbejött, aztán picit elfelejtődött. Most nyugodtan lehet megkövezni. De aztán végül a kezembe kaptam. :) És... Ledöbbentem...
  A könyv egy kis időugrással folytatódik, egy utazással. Aminek ismét egy bírósági ügy az úti célja... És itt nem leszünk jelen abban.... Hál' istennek! Részemről pöppet uncsi volt az előző rész avval a sok rizsával, de itt már az első oldalakon pattanásik feszülnek a kis idegek. Mert, hát itt el kell mondjam, hogy azért féltem  a könyvtől, mert Marc-ot ugye kitiltották a területekről, és milyen ez a sorozat nélküle? Szó szerint féltem a lapoktól, hogy miket fognak rajta írni... mik lesznek. Nem kell félni, már az elején megnyugodtam, hogy mégsem hagyott el minket a hős szerelmes! :)
   De semmi sem lehet minden tökéletes... Minden könyvben kell lennie drámának és ebben van, bőven! Először is kezdjük azzal, hogy szinte több történet folyt egyszerre, annyi száll van már, hogy azt se tudom, hogy éppen melyiket figyeljem. A ranchon is több száll fut, Marc keresése is több szálat indít, aztán ott van Manx ügye, ami szintén létrehoz pár szálat.
  Ha ezt a könyvet a kezedbe veszed mindenképp úgy kell tenned, ha épp nincs semmi dolgod, mert a könyv a kezemhez ragadt... Lehet volt rajta pillanatragasztó is, mert itt nagyon nagy ereje van a Csak még egy fejezet... szövegnek.
 Kevés könyvvel állok olyan jól mint evvel... Rengeteg sorozatnak csak az első kettő részéig is alig vagyok képes eljutni, nem beszélve a 4.-ről. :) Ami itt sikerült. Csak azért, mert hihetetlen egy történet. Ebben a sorozatban már az elején érződött, hogy nagyon jól kidolgozott szereplők, de tényleg. Ritka az amikor az elejétől egy meghatározott szereplőkkel van tele a történet és nem pedig olyan ingadozó személyekkel. Most igazán lehetett látni minden szereplő igaz valóját, már annyi mindent megéltünk velük, hogy nem is tudom mi jöhet ezután, hogy mi van abban a maradandó 2 kötetben. Te jó ég, csak 2 kötet van hátra és vége...  Inkább nem is gondolok rá!
Faythe ... Te jó ég! Most igazán tökös csaj volt! OMG! Eddig is imádtam a csajt, mert olyan tökös volt, merész és végtelenül makacs! Most... Huh, ennek a csajnak nem csak esze van, de baromi nagy ereje. És amit akar azt eléri, olykor nem szépen, vagyis kimutatja a foga fehérjét, és nem csak kimutatja, hanem cselekszik is... És amit itt ki kellet állnia. Csodálkozom, hogy még nem roppant össze idegileg, mert ami ebben a kötetben van az felér egy drámával! Azt is ki kell mondjam, hogy most mérges vagyok rá! Hogy... Hogy volt képes ezt tenni? O.o Oké értem, hogy szomorú volt, hogy mind a ketten azok voltak. De akkor is!  Úgy érzem, hogy a kövi részben is lesz bőven dráma... Köszi Faythe!
  Marc! Nagyon nem szeretem a barna szemet, de a tiédért szó szerint elolvadok! Sajna kevés szerep jutott neki, mégis megismertük, hogy okozhatnak egyesek meglepetéseket, és nem csak Faythe képes rá. Marcnak is voltak pillanatai mikor nagyon meglepődtem... Sok benyomás csalhat.
   Jace... Még mindég nagyon nem a szívem csücske. Nekem olyan idegesítő harmadik személy... Miért nem ő? oké... ez durva volt xD
  Összeségében egy baromi király történet! Ha ezt kihagyod, akkor életed legnagyobb hibáját követed el! Ez talán életen legösszetettebb története, mint említettem a cselekmény olyan dús, hogy egy szigetelt falat is lehet belőle készíteni a kis cérnákból, az érzelmek minden, szó szerint minden szintet megérintetem, ezt olvasva minden létező érzelem átment rajtam. Voltam végetlenül boldog, voltam lehetetlenül ideges és szörnyen szomorú... Kevés sztori akaszt ki, de ez közte van! Ez... Wow! És egy utolsó jótanács, legyen nálad zsebkendő... Én nem szoktam sírni könyveken, de megkönnyeztem!
 Kedvenc szereplők: Faythe, Marc, Ethan
Nem kedvelt szereplők: Jace Lehet megfojtani egy kanál vízben akkor is az idegeimre megy!
Kedvenc rész: Faythe kicsinál valakit... :DDD
Nem kedvelt rész: Faythe és Jace... No comment. -.-
 Nálam a könyv 5 csillagot ért el! Határozott kedvenc! :DD


2014. május 11., vasárnap

Julie Kagawa: The Iron Queen ( Vastündérek 3.)


 Fülszöveg: (Angolul van, a magyar megjelenésre még várni kell)
My name is Meghan Chase.
I thought it was over. That my time with the fey, the impossible choices I had to make, the sacrifices of those I loved, was behind me. But a storm is approaching, an army of Iron fey that will drag me back, kicking and screaming. Drag me away from the banished prince who's sworn to stand by my side. Drag me into the core of conflict so powerful, I'm not sure anyone can survive it.
This time, there will be no turning back.
Véleményem:
  Már tűkön ülve vártam a folytatást, reménykedtem benne, hogy magyarul is meg fog jelenni... Valamikor. Nemrég olvastam, hogy az év második felére tervezik. De, hogy abból mi lesz. Nem bírtam kivárni így angolul fellapoztam. :)  Igazából rettegtem a könyvtől. Féltem a szóhasználattól, hogy vajon milyen nehéz is lesz... Nagyot tévedtem! Eddigi angolul olvasott regényeim közül ennek volt a legjobb szóhasználata, nem komplikált érthetetlen szavakkal, hanem könnyű érthető. :) Ezért, akinek van egy kis angoltudása, könnyen neki is kezdhet, nem kell annyit várnia a magyar megjelenésre. Első kezdésnek ez a könyv nagyon jó. :)
  A történet pontosan ott folytatódik ahol abba maradt... Talán pár óra különbséggel. De gondolom, aki olvasta az előző rész az nagyon várja ezt a rész, hogy hogy fog tovább haladni... Meg kell mondjam, hogy biztos nem az lesz a következő lépés amit mi gondolunk! Erre fogadni mernék! :D   Az egész történetben fontos szerepet fognak játszani a Vaskirály-beli szereplők és helyszínek... Úgyhogy ajánlatos feleleveníteni a könyv kezdése előtt. :) Én épp év elején lapoztam fel az első részt kínomban, de a másodikig nem jutottam, mert ha már ez a kezembe akadt, bolond leszek nem nekiesni. :D   A könyv már az elején érdekesen indul, már az elején tűkön ülsz és mikor már a tetőponton van az adrenalinszinted, puff, váratlan dolgok, majd azt veszed észre nem bírod letenni, mert fogalmad sincs mi lesz a következő lépés...   Mindenképp talán eddig ez a legjobb könyv mind közül... Eddig. :) Sokan mondják, hogy az első a legjobb (ide tartozom én), valakik a másodikra szavaznak...    Kijelenthetem, ez még annál is jobb. Kezdjük azzal, hogy ebben több a harc, sokkal több helyszín, rengeteg szereplő, érdekes helyzetek, vicces beszólások (Puck :)), dráma és Meghan sokat változott pozitív irányban. :) Nah, meg a várva várt szerelmi szál... Persze, hogy van szerelmi szál, még milyen. :D De sok fordulat, meglepetés vár az olvasóra...
   Talán eddig ez volt az egyetlen könyv ami telis tele volt váratlan jelenetekkel. Olyanok is történtek amelyekre álmomban sem gondolhattam volna. Igazából még abban is kételkedtem, hogy a jó az jó és a rossz az rossz. Sok szereplő helyet cserél, akiről valamit hittél... Soha se bízz benne! Mindenki helyet cserél a történetben, a rosszak kerülnek a jók helyére és fordítva. Sokszor még én magam is meglepődtem, hogy ez most komolya... És igen! Tényleg komoly. :)
  Sok ügy végre lezáródik. Sok mindenre fény derül, végre sok mindenre rájövünk, amit talán sejtettünk. És olyan cselekedetekre sarkalnak a szereplők, hogy tátott szájjal maradsz... Mind megváltozott egy kicsit, fejlődtek, nőttek. :)    
   Kezdjük Meghannal. Régen ki nem állhattam, annyira kényes, bizonytalan, gyenge egy szereplőnek találtam, és talán ő rontott sokat az első részen, a második részben már látszott rajta a fejlődés, végre érezted, hogy kezd felnőni. Ebben a részben végre kijelenthetem, hogy végre épeszű volt! Felnőtt. :) Már nem idegesített, egy kicsit sem, sőt még meg is szerettem. Végre mondhatom, hogy bátor, erős, magabiztos és bármire képes a célja elérésében. Bármire...
   Ash... Te jó ég! Még mindég imádom. :) Most mégis egy kicsi másmilyen volt... Valahogy változott a történet során, egy halván nyit... vagy csak fura volt, mert mindvégig jelen volt? O.o Meglehet. :) És meg kell mondjam, hogy az utolsó oldal kellemes meglepetés lesz... :)

  Puck! Eddig nem nagyon szerettem meg, á-á. Valahogy csak egy szereplőnek érzékeltem, aki valahogy nem illet  a képbe, az az idegesítő harmadik személy... De végre megkedveltem. :) Talán egy pöppet  team Puck csapatba is átléptem. :) Ebben a részben igazi macsó lesz a srác. :) És csak, hogy felkeltsem az érdeklődést iránta megsúgomhogy van egy olyan jelenete, ahol felső nélkül van. :))
  Julie Kagawa ismét megcsinálta! Ismét egy csodálatos világba kalauzolt bennünket, sok mindenen átvitt bennünket. Csodákat éltünk meg, sok mindent érezhettünk, sok minden történt, szemtanujji lehettünk királyságok alakulásának... Talán még többnek. :)
 A könyv legvégén értettem csak meg a negyedik rész jelentőségét, miértjét. Hogy miért pont úgy íródott. :) Azt kell mondjam, hogy team Ash-ok nagyon várjátok, mert az egész könyv egy álom lesz! :D
Kedvenc rész: Az utolsó harc. :)
Nem kedvelt részek: SPOILER!!  Miért kellet különválniuk? O.o  SPOILER VÉGE!
Kedvenc szereplők: Ash, Puck, Meghan, Kacor, Masina.
Nem kedvelt szereplők: Nem nagyon volt ilyen...
Nála a könyv 5 csillagot ért el. :)

2014. május 10., szombat

Szűcs Vanda - Egy ikerpár titkos naplója (Kezdetek)

Fülszöveg:
Vajon ki állítja azt, hogy az egypetéjű ikreknek belülről is hasonlítaniuk kellene? Hát, nem! Ott van például Feltser Luca, aki színötös tanuló, cserkészetre jár, és sohasem hazudik. És Feltser Zita, akit leginkább csak a csinos ruhák és Nagy Marci smaragdzöld tekintete érdekel. Ez a könyv az ő titkos, párhuzamos naplójuk, melyet a hetedikes tanév kezdete óta vezetnek: Luca dátumozva és az élményeket pontozva, ahogy kell; Zita pedig csak úgy, ahogy érzi... Ha hiányzott már, hogy első kézből értesülj a tinik életéről, a suliban és azon túl, akkor neked találták ki ezt a könyvet, amelynek szerzője ugyanúgy tizenhárom éves, mint főhősei, és akikkel együtt fog felnőni a titkos napló további fejezeteiben.

Vélemény:
A testvérem kapta meg a születésnapjára ajándékba az egyik barátnőmtől. Aztán úgy gondoltom, elolvasom, mert nagyon kíváncsi voltam arra, hogy egy tizenhárom éves lány, mit tudott összefirkantani. Így került hát kezembe a könyv...

A történet:
Tulajdonképpen a történet nem valami nagy kunszt. Két lányról szól, akik ikrek, és a párhuzamosan vezetett naplójuk van beleírva a könyvbe. Én ismerek egy ikerpárt, akik különböznek ugyan, de azért ennyire nem. Olyan, minthogyha nem is ikrekről olvasnánk, hanem két különböző lányról. Amúgy részben igaz is, de olyan minthogyha nem is egy családból származnának, a neveltetésüknek pedig ugyanolyannak kellene lenni, mert egyazon szüleik vannak. De nem. Mind  két lány más értékrend birtokosai.
 Nagyon az egész regény alatt nem történik semmi, leszámítva egy két kéztörést, vagy ,,érdekes,,  facebook-üzenetet. De ahhoz képest, amilyen véleményeket olvastam róla a Moly.hu-n, egész jóra sikeredett. Igazi nyári olvasmány.

A cím: 
Én, ha magam írtam volna, tuti, hogy valami fantáziadúsabb címet találtam volna ki neki. Az alcím  meg egyszerűen megütköztetett (ha lehet ilyen kifejezéssel élni), hiszen a Kezdet az már a SzJG-nél foglalt. Tehát szerintem az alcím, csupán másolás, egy apró kibővítéssel.

A kiadvány:
A borító véleményem szerint jó. Olyan könnyed, fiatalos. A betűtípus viszont nagyon nem tetszett. Szerintem többet értek volna vele, ha kisebb, és nem ilyen kacskaringós, hányatott-vetett betűtípussal gépelnek.Van olyan oldal, ahol csak három sor foglal helyet a papíron. Kész papírpazarlás! Ha a betűtípus is normális, és lekicsinyítik a méretét, biztos, hogy nem ennyi oldallal büszélkedhetne a könyv. Hanem jóval kevesebbel.

A szerző:
Nem ismerem a kisasszonyt, de kíváncsiságból megnéztem azt a két interjút a neten, amit készítettek róla - és találtam. A véleményem az róla, hogy spontán kérdésekre nem nagy szókinccsel, és szóismétlésekkel tud válaszolni. Az igazat megvallva nekem nem olyan szimpi, de ez persze szubjektív vélemény, és lehet, hogyha személyesen megismerném, mást gondolnék róla, mint amit most.

2014. május 2., péntek

Álmomban esik... És csak néz.

( Lala, édes, megfertőzött ezekkel a mini novellákkal. :) Tegnap éjjel én is álmodtam, amit nem bírnék magamban tartani, így megosztom úgy ahogy pontosan emlékszem.)

  Osztálytársakkal, jelenlegiekkel , voltakkal, és ismeretlen emberekkel utazunk a buszon. Mindenki nevet, örül, beszélget. Én csendesen figyelek a körülöttem lévőket. Semmiségekről beszélnek. Mégis mindenki izgatott, a hely miatt ahova tartunk. Én is izgulok. Mégis... Nem tudom az úti célt. Mozgolódom az ülésemen, türelmetlen vagyok. Nem értem eleinte mit keresek ott, de mennem kell a sodrással.
  Megállunk. Megérkeztünk.
  A hely egy fehér földszintes épület. Mindenki bemegy, megyek velük. Öltözőszerűségek vannak benne. Mégis mindenki leül, és izgatottan csacsog, jobbra-balra szaladgál. Beszélnek, kiabálnak, visongnak. Semmit sem tudok kivenni a szavaikból. Mintha az egészet lenémították volna. Látom, hogy a szájuk mozog, de egy hang sem jut el a tudatomig. Aztán szépen lassan az egész átmegy egy zsongásba. Egy szó sem kivehető, csak egy hangkavalkád.
  Megindulnak kifelé. Megyek velük.
  Egy kis köves úton haladunk, kacskaringósan halad a gondozatlan fűben. Körülöttünk egy elhanyagolt, nagyon ritkás erdő. Nem látom az ulticélt, mégis tudom merre kell haladnom. Mindenki tudja körülöttem. Mintha ezerszer megtettük volna az egész utat, akár egy mindennapos rutin.
  Az ég felhős, a nap lágy sugarai már nem érnek el minket, minden felvesz egy sötétebb hangulatot, akár egy porréteg takarná az egész tájat. Elhagyatott a környék. Még madarak sem csicseregnek a fákon, se légy , se semmilyen bogár. Kihalt a táj. Csak mi vagyunk itt. Előre haladunk, megyünk együtt az ismeretlennel úttal. Hallgatnak, mégis a szemük csillog, a szemük annyi mindent elmondhatna, hogy már nem is nézem tovább őket. Én is csak meredten előre nézek. Elgondolkodom, hogy ennek az egésznek mi értelme lehet, de a gondolatmenet nem halad túl sokat, mert mindenki megáll.
   Megérkeztünk.
   Egy medence. Egy hatalmas, három méter mély medence. Üres. Repedezett a fala, az alján itt-ott növények vannak. Itt-ott egy-egy sártócsa éktelenkedik. Mégis nem piszkos. Csak olyan természetes. Mellette egy lépcső visz le, amely egy párkányt is képez betonból, rozsdás kis korláttal körülvéve teljesen új székekkel. A medence felett egy dróthálózat megy keresztül ívelve, néhol lehet látni egy szakadt fehér piszkos anyagot. Régen egy fedett medence volt, mára a természet megszerezte magának. Hátranézve épp látom a házat. El se hiszem eleinte, hogy ennyi séta után ilyen hamar ideértünk, óráknak tűnt az egész...
   Mindenki belemászik a medencébe, most térgyig ér víz. Kristálytiszta és langyos. Akár a nap egész állónap melegítette volna. Én is beleugrok közéjük, nevetve játszok a sárga labdával, valaki a párkányon áll és a medencében lévőknek dobja a labdát. A kis párkányon nincs egyedül, az egyik székben ott ül valaki. Nyugodtan hátradőlve, nem látom a szemét a hajától, mégis tudom, hogy a tincsein keresztül figyel. Ő nem nevet, nem beszél, csak figyel.
   Pár perc után én kerülök sorra a párkányra. Félek. Tudom, hogy nem sikerül bedobnom a labdát. Túl könnyű és a szél túl erősen süvít. Félek, hogy kinevezettnek. Eldobom  a labdát, szembe a széllel, és elfújja. Az egyik fiú nevetve kijön és bedobja. A szél még mindég tombol mégis sikerül neki, a szél tovább fúj, már nem hallom a nevetéseket, sem a beszédeket. Ismét csak egy külön szemlélő vagyok. Aztán minden elcsendesedik, csak a halk kuncogások hallatszanak, mellettem az idegen feláll. Hallom, hogy az egyikőjük hív hogy segítsem ki az egyik lányt, akinek beakadt a lába. Már nincs víz, most teljesen száraz, mire odaérek a lány szabad.
   Az ég dörögni kezd. Az eső lassú cseppekben versenyezik a föld fel. Sokan visszaszaladnak. De vannak akik élvezik az esőt. Én is köztük vagyok. Kiszaladok a medence közepére és forgok, kitárom a karom , becsukom a szemem és élvezem a cseppek simogatását. Egyszer csak felnevetek. Forgok, ugrálok tócsáról tócsára. Csak nevetek. Most nem azért kacagok, mert azt kell tennem. Most nem mások miatt vagyok boldog. Tényleg örülök. Mert szabad vagyok, mert azt teszem amit akarom, mert itt vagyok, önfeledten nevetek.
  Csak most veszem észre, hogy az eső úgy esik , akár a dézsából öntenék. Nem hallok ismét, csak az eső zuhogását hallom. Megállok egy pillanatra, körülnézek. Senki sincs már itt. Mindenki a házban van. Csak egy valaki maradt rajtam kívül. Csak ül és a fekete hajtincseken keresztül néz. Nem szól semmit, nem mozog, lazán ül, az arca kifejezéstelen. Meredten bámul engem. Megállok egy pillanatra. Én is visszanézek. Nem értem mit keres itt. Ő nem vizes. Akkor nézek fel és veszem észre, hogy a medence felét beárnyékolja egy fa, hatalmas levelein nem tud átszűrődni az esőcseppek.
   Egy barna hajú 10 év körüli kisfiú szalad a párkányra, az öccse az. A házba hívja. Engem észre se vesz eleinte. Zavarodott arckifejezéssel nézek rá. Pedig nem hallom a hangját, soha sem láttam egyikőjüket, mégis pontosan tudom ki a kisfiú, tudom miért jött ide. Aztán rám pillant, mintha természetesnek venné látványomat. Aztán elmennek.
  Ott állok pár percig, majd villámlik és én is a ház felé rohanok, de mikor már közel vagyok a házhoz, az eső még nagyobb cseppekként zúdul a világra, érzem, hogy valaki figyle. Nem nézek fel, majd ismét villámlik.
  Felébredtem.


Lunea.

2014. május 1., csütörtök

Swati Avasthi: Ököl/Jog

Fülszöveg:
 A tizenhat éves Jace Witherspoon apja keze által átrendezett arccal régen látott testvére küszöbéhez ér 3,84 dollárral és egy titokkal. Megpróbál tovább lépni, új barátokat, új iskolát és új munkát találni, de hiába minden, ha nem képes elfelejteni, amit maga mögött hagyott. Édesanyját még mindig markában tartja az apja. És volt barátnője egy titkot őriz – ki tudja meddig. Kiderül, hogy vannak dolgok, amiktől nem lehet csak úgy elsétálni. – Swathi Awasthi lebilincselő képet fest arról, hogy mi történik utána. Miután, azt mondod, elég, miután lelépsz hogyan kezdj el ismét élni? Az olvasó egész biztosan nem tudja abbahagyni ezt a letehetetlen könyvet.

 Véleményem:
  A könyvre megjelenés óta vártam. Szó szerint mindenhol kerestem, hogy végre megkaparintsam a könyvet... De sikertelenül jártam. Idővel pedig elfelejtődött a könyv, mintha nem is lenne. Mindég akadt más mit olvassak, mikor pedig a tulajdonomba került... Kicsit tologattam. Féltem, hogy csalódni  fogok a könyvben, hogy csalódnom kell benne. Hogy nem fogja elérni azt a magas szintet, amit vártam tőle... És csalódtam...
   és nem ragadhatsz le egy könyvnél...
A könyvet egyszerűen csak a kezembe vettem, szinte nem is fogtam fel, hogy olvasom. És csak pörögtek a lapok... Igazából, a könyv nem is nagyon kötött le. Olyan , hogy mikor olvasom akkor jól haladsz vele, de mikor leteszed órák telnek el, úgy hogy rá se hederítesz, de mégis felveszed, mert érdekel
  A könyv kezdete a cselekmények közepén kezdődik. Nem érted eleinte mi van, mi történt, hogy is van az egész. Egy olyan történt valami és lesz valami között. Egy fontos rész után egy pár döntő pillanatban kezdi meg az írónő az egészet. Mégis sejted, hogy mi is történt azért, mert épp össze van verve szegény főszereplő és menekül.

A könyv haladtával, lassan rájövünk a sok miértre. Egyszerű vissza emlékezésekben válaszokat kapunk sok mindenre. Az egész történetet szépen bemutatja és kikerekíti, mintha a főszereplő nem tudna tőlük menekülni, az emlékek mindég megmaradnak és sokszor előtörnek, hiába meg akarjuk őket állítani. Az emlékek mégis ismét lejátszódnak a szemünk előtt. Nincs megállás, nincs határuk. Ismét átéled velük a múltat...
   Jace épp a múlta miatt menekült a testvéréhez.Ő az egyetlen esélye és él avval az eséllyel, hogy új életet kezdjen. Eleinte a kapcsolatuk nem alakul valami fényesen. Hosszú ideje nem látták egymást, úgy viselkednek, mint két idegen. Még megvan az összhang, a testvéri törődés. Boldogok együtt, ha a titkok még mindég mélyen el vannak rejtve....
  A könyv haladtával átmegyünk Jace mindennapjain, problémáin, emlékein, érzésein. Mindenen. Változni akar, tesz is érte, ha nem is sikerül mindég úgy ahogy akar. Olyan akár egy átlagos tinégyer. Ugyan azokkal a problémákkal, csak éppen neki több jutt, mint bárki másnak. Amikkel sokat küszködik, de ahogy mindég is történik. Ha teszünk érte, csak akkor várható a várva várt változás.

A könyvben idővel minden kis titokra fény derül, ami nagyon megbonyolítja az egész történetet. Az érzelmek túlfűtöttek, a harag, az idegesség, csalódás és mind ezek egyszerre szabadulnak rá az olvasóra, a szereplők próbálják helyrehozni magukat, de nehezen megy. Félnek. Szinte nem is lehet tudni igazán mi a félelmük oka. Egy családtagjuk? A barátjuk? Önmaguk?
  Jace, mint már fennebb említettem, egy teljesen átlagos fiú. Átlagos szerelmi élete, akarat, vágyak, sport stb. Mégis más, mert őt a múltja beszennyezi. Az érzelmei zavarosak. Fura hobbija volt. Mégis tud teljesen normális lenni, tud úgy élni, hogy nem tekint folyton vissza a múltba, hogy a mának él.
  A könyv egy teljesen átlagos könyv, semmi mesei elem, semmi szépítés csak a nyers valóság.
Kedvenc szereplő: Christian barátnője
Nem kedvelt szereplő: Jace szülei, Lauren
Kedvenc rész: Nincs...
Nem kedvel rész: Királynőlopás...
A könyv nálam 4 csillagra teljesített, az 5-ből.




Lunea.