Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos (A Lótusz Háború 1.)

Adatok a könyvről:
Kiadás éve: 2014, Eredeti nyelven: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó, Kategória: Vörös Pöttyös
Oldalszám: 496
Író: Jay Kristoff
Eredeti cím: Stormdancer
Sorozatrész: A Lótusz Háború 1.
Múfaj: Japán steampunk, Mitológia, YA, Fantasy

Fülszöveg:
  Ennek a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, világot mutat be.
  HALDOKLÓ FÖLD
  A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.
  A LEHETETLEN FELKUTATÁSA
  A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.

  TITKOLT ADOTTSÁG
  Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.
  Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen birodalmaik hatalmasságainak haragját.
  
                                                                                   Véleményem:

  Míg a KMK be nem jelentette mejelenését, még  nem is hallotam erről a könyvről... Amit most szégyennek érzek, mert annyira jó volt! *-* Kezdjük azzal, hogy már az megfogot, hogy Japán, Steampunk, mitológia, vihartigris, harcos... Mi kell még ennél több kedveseim? :D Persze nem is volt kérdéses, hogy a polcomra kerül, aztán meg ne adjisten, a kezemből le tudjam tenni. Ezen a könyvön én mondom ragasztó van! Olvasás közben pedig elfogott az a fura érzés, mint Collen Houck: Tigris sorozatánál  , az a fura érzés, az ami annyira magával ragad és elkápráztatt, egy olyan világba kalauzol el, amire úgy vágyom. Soha sem gondoltam volna, hogy egy férfi ílyen ilyen jól tud írni! Itt tudni kell, hogy van pár rossz tapasztalatom a könyveikkel... És ez amaga a Mennyei-manna! A végén pedig az állam a padlóra esett, annyira megdöbbentem. Collen Houck életem szerelem sorozatával egy vetéjtársal találták szembe magát Jay Kroistoff remekművével. ;)
   A történet Yukiko-ról szól, akinek az apja a leghíresebb vadász, azt az utasítást kapja a sóguntól, hogy szerezzen neki egy vihartigrist. Csak éppen az a bökkenő, hogy a vihartigrisek már száz éve kihaltak, és csak rebesgetik, hogy láttak egyet. Ha pedig megtagadják a parancsot vagy nem sikerül teljesíteni a sógun parancsát akkor csúnya következményei is lehetnek... Úgyhogy elindulnak szerencsét próbálni. Legbelül pedig mindenki tudja, hogy semmi esély az egésznek.

Vörös lótusz

  Yukiko a fedélzeten folyan magában elzárkózik a többiketől és próbál nem megfuladni a bűzben. Mert ebben az időben a lótusz majdem elpusztította a földjeiket, a vízet beszenyezték, az ég vörös, a nap megvakít szeműveg nélkül, étel alig található és szinte mindneki a lótusz kábulatba esett, nem beszélve arról, hogy minden gépet egy olyan üzemanyag hajtja, amit a lótuszvirágból nyernek ki és az a gőz, füst olyan mérező, hogy több ember is meghal, hiába próbálkoznak ellene védekezni. De ha a gépek nem működnek, akkor már szinte semmiük sem marad, mert a lótusz virág nem hagy maga után szinte semmit.  A lótusz íze minden vizben, ételben érezhető, a levegő illatától sújos, az eső ónos... Az egészet pedig az rontja a helyzetett, hogy egy önző sógun vezet, és a Céh akik félelembe tartják az embereket.
    Mikor elérték céljukat egy hatalmas viharba kerülnek, ahol tiszta az eső, ahol még nőlnek növények, ahol még vannak állatok szabadon... És egy vihartigris szeli szabadon az eget. A vadászok mindent bevetnek ahoz, hogy elkapják. A végén sikerül is nekik. De amikor a fedélzetre kerül az az állat, még mindig memutatja, hogy ő milyen erős és a hajó nehezen bírja, ezért Masaru, Yukiko apja, megcsonkítja a szárnyait... A vihar istenének ez nem nagyon tetszett ezért megbünteti őket.

"Kitsune vigyáz az övéire."

 Egy villám csak a hajóba.
   Próbálnak megmenekülni, Yukiko is az apjával siket egy mentőhajóhoz. De eszébe jut, hogy a vihartigris még mindig a ketercben van. Senki sem segít neki kiszabadulni. Ezért hamar elfut megmenteni őt, amivel nagy következményekkel fog járni...
   Egyedül egy vihartigrissel a vadonban nem könnyű az élet, de ha már érted a gondolatait, az sokat segít rajtad... Pláne akkor, ha fogalmad sincs már mi a helyes. Mit kell tenned. Ha már mindent megkérdőjelezel. Ha épp eléd tárják a csúf igazságot arról a világról amiben annyira hittél. Keserű élete volt... És hogy mit hoz a jövő? Azt senki sem tudja. Egy olyan eberközösségbe kerül bele, ahol sokmindenre rájön, rájön mi zajlik a háttérben. Eközben egy igazi vihartáncossá válhat? Sikerülhet neki a végén? Vagy már sikerült is?
  A könyv tele van japán szavakkal, kifejezésekkel, amihez jó pár oldal szóértelmezést is kapunk. Mitoszok és mesék kelnek életre a lapokról, legendák melyek igazá váltak. Hősök, kikre emlékeznek, szereplők kik maguk is történelemmé válnak. Kalandok, melyek annyira felcsigáznak, hogy fognád a könyvet pár ruhát és utaznál oda, harcok, melyek felpezsdítik a véred. Titkok, melyek borzongtanka, szerelmek, melyek elkábítanak. Gyász, öröm, fájdalom, humor, szarkazmus, remény, kétségbeesés... Amit oly tökéletesen írt le az Író! A szöveg, a mondatok, a szóhasználat! Te  Jó Ég! Ettől jobban megírni szerintem képtelenség lett volna! :D Aki kedveli a mitológiát, pláne a japán mitológiát, vagy csak szereti japánt... Szerintem ne habozzon! Egyből olvasni kell, nem kell gondolkodni! ;)

Yukiko egy lány, de nem akárki a legjobb vadász lánya, aki könnyen kiigazodik a harcban, vág az esze mint a borotva és olyan képesége van, amit muszáj titkolnia... Yukiko már rég elveszítette a reményt, a gyász szinte maga alá gyüri őt, a harag amit érez, már-már felemészti.Mégis mikor találkozik Buruu-val, egyből fény csillan a szemeiben, mikor meglátja azt a tengerzöld szemet, elkezd benne valami mozogni. Különleges és hihetetlenül erős egy szereplő. Aki kitör a depresszóból és elkezd Élni!
   Buruu... Mondanom sem kell, hogy egyből meimádtam ezt a dögöt! *-* Legfőképpen a szarakazmusa az, amiken percekig fogtam a hasam a nevetéstől. Mindenkit lenéz, mégis Yukikot nagyra becsüli. Ugyan olyan érző és gondolkodó a vihartigris, mint egy értelmes emberi lény.
  A történt hihetetenül különleges. Életem első steampunkja, de mondanom sem kell, hogy egyből a kedvenceim közé sorolhatom ezt a műfajt, mert igazán különleges! :D  Vagy csak az Író tálalása olyan jó? :) Szerintem aki beteszi a lábát Shima-szigetre a könyv által. Bármilyen rossz is ott a környezet, onnan soha többé nem akar visszatérni..
Kedvenc szereplők: Yukiko, Buruu *-*, Hiro
Nem kedvelt szereplők: a sógun
Kedvenc rész: Buruu minden egyes beszólása. ;)
Nem kedvelt rész: SPOILER!!!     Mikor megöli Hiro-t...   
A könyvről már az elsőoldalon tudtam, hogy 5*-os lesz... És persze apszolúte kedvenc! :DD


Lunea.