Reménytelen szerelem


Az idő eltelt, a nap fölkelt.
Nem is tudom már vagy hányszor,
Legalább pár ezer-százszor.


Ő felnőtt én meg itt maradtam,
Egyedül a nagy katlanban.
Nem tudja, hogy létezem,

Sejtelme sincs szerintem.
De úgy érzem, hogy engem lát,
És nagyon is komál.

Ha nem így van, hát m legyen?
Élem tovább életem és rágondolom naponta,
Mint a meleg otthonra.
                 



Címtelen vers


Szeme fény'sen izzik, kék.
Szinte olyan, mint az ég.

Szája komoly, de mégis,
Mégis vadóc, mint a szél.

Mosolya forró, hívogat.
Kedvesen csillog, mint a nap.

Ruhája szerény. Ködös.
Pompája barna, mint a föld.

Kalapja régi, pipája fa.
Kabátja leér. Nem zavarja.