{Úgy gondoltam, hogy végre normális címet adok a sorozatomnak. Tehát ezentúl a Csak jött az ihlet bejegyzések új részeinek a fenti címet adtam.}
1984. június 26.
Egész délután a lépcsőház előtti lépcsőn üldögéltünk az utcán Francival. Olyan megnyugtató volt, hogy végre vége az oskolának, és előttem az egész nyár, nagymama finom főztjeivel, a barátokkal, a könyvekkel, a lakóteleppel, a napsütéssel, és persze Francival.
Ahogy ültünk ott a lépcsőn, és körülöttünk minden néma csendbe burkolózott, és végre egy zakóba öltözött bácsi ment el mellettünk, megszólaltam:
-Láttad azt a bácsit Franci? - kérdeztem.
-Persze, hát itt ment el mellettünk! - háborodott föl a kérdésre.
-Tudod hogy ő hol dolgozik?
-Nem. Hát honnan is tudhatnám - legyintett. - De biztos valami irodában, mert olyan ruhába volt öltözve.
-Igen, az irodát eltaláltad. De azt bizonyára nem tudod, hogy milyen irodában.
-Nem, ezt tényleg nem tudom.
-Az a bácsi, aki elment mellettünk a vágóhíd irodájában dolgozik - mutattam messze a lakópark vége felé, ahol a vágóhíd hatalmas épülete terpeszkedett.
Franci ijedten kapta a kezét a szája elé és kikerekedett szemekkel nézett rám. Aztán eszembe jutott, hogy az sem biztos, hogy a vágóhíd épületében van iroda. És az sem biztos, hogy egyáltalán ott dolgozik. És az se nagyon biztos, hogy az a vágóhíd. Még nagyon régen mondta nekem a nagypapa, hogy kislányom, ami ott mögöttünk van, az a nagy épület, az bizony a vágóhíd. És én teljesen elhittem neki, hogy az ott tényleg az.
-Az nagyon csúnya hely lehet- ijedt meg Franci. - Ha a bácsi még egyszer erre jön, én lebeszélem róla, hogy odajárjon dolgozni.
Bárcsak minden olyan könnyen menne, ahogyan azt a kis Franci hiszi. Hogy csak úgy simán lebeszélhetünk valakit arról, hogy ne járjon abba az épületbe dolgozni, mert az nekünk tulajdonképpen nem is szimpatikus.Igen, bárcsak olyan könnyű lenne a világ, mint a Francinak! Hiszen ő még nem tud az élet nagy dolgairól, a felnéz, és borzalmas időszakáról. Igaz, én sem nagyon tudok még róla, de nagymama nagyon sokat mesélt, mert ő már átélte.
Nagymama nagyon bölcs ember. Mindig is fölnéztem rá, és föl is fogok.
Éppen csönd honolt köztem és Franci között. A túlsó oldali járdán három hippi lány igyekezett sietősen. Éppen moziba mehettek, mert mindegyikük egy apró jegyet szorongatott, és izgatottan sustorogtak. Elnéztem őket derékig érő kifakult hajukban, hajpántjaikban, azokban a lenge virágos szoknyákban, a békejeles ékszerekben, és a szandál térdig kanyargó bőrpántjában. Szépek voltak.
Még üldögéltünk ott a lépcsőn egy fél órácskát. Aztán meg már mentünk volna ki-ki a saját lakásába, amikor messzebbről, egy ismerős férfit pillantottunk meg. Futott. Mikor már ott járt nem messze, Franci fölállt, és elkezdett felé sétálni. Próbáltam neki súgni, hogy ez azért mégiscsak illetlenség. De ő odament, és megfogta a bácsi kezét, hogy álljon meg.
-Kislány, én most nem érek rá, nagyon kell sietnem!-torkolta le a férfi Francit.
-Tessék várni! Csak egy kérdésre!
-De akkor nagyon gyors legyél!
-Miért tetszik a vágóhídnál dolgozni? Az egy olyan gonosz hely! Levágják a szegény állatokat és...
A férfi játékosan fölnevetett, és leguggolt Franci elé.
-Én nem ott dolgozok picinyem. Újságíró vagyok, de most nagyon sietek, mert éppen most születik a kislányom!
Franci szeme elkerekedett, és hatalmas mosoly terült szét az arcán.
-Akkor tessék nagyon, de nagyon sietni!
-Sietek kicsi! Örülök, hogy találkoztunk! Viszlát! - emelte búcsúzóra a kezét a férfi, és már futott is tovább. Zakója mögötte lebegett a szélben, majd lefordult a kórház felé, és eltűnt sarkon. Franci odasietett hozzám, és átölelte a derekamat.
-A bácsinak kisbabája lesz!
-Neki nem, de a feleségének igen! Merész voltál, hogy odamentél hozzá. Bátor vagy. Büszke vagyok rád Franci.
A kislány mosolyogva nézett föl rám és megfogta a kezemet.
-Gyere, menjünk föl és meséljük el a nagymamádnak, meg az anyukámnak.
Majd futottunk fölfele a lépcsőházban, és Franci még meg sem említette, hogy becsaptam volna. Mert nem csaptam be, csak viccelődtem egy kicsit, nem tudtam, hogy el is fogja hinni. De a bácsi öröme kárpótolta ezért az aprócska csalódásért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése