Isten hozott a blogunkon! :)

Az oldal könyvvéleményeknek készült... De szerintem lesz ez ennél több is! :) Ketten vezetjük az oldalt Lala és Lunea, rólunk csak annyit érdemes tudni , hogy menthetetlenül álmodozók vagyunk és a hitünk még a csillagos eget is túlhaladja! ;)
...Úgyhogy, Merj Álmodni! :D

2014. július 14., hétfő

1. fejezet - Nem hiszem el!



Vincent

    A telefonomat kerestem a kanapé párnái között, ahova még az este becsúszott. Akkor álmosan nem nagy kedvem volt kihalászni onnan. De most már megbántam, mert minden perccel biztosabb vagyok abban, hogy a húgom szerezte meg.
   Ránézek az órára és a kis mutató vészesen közeledik az 11 órához... Francba! Pedig megígértem Valentin-nek, hogy ott leszek amikor megnézi a videókat. Mintha lennének is rajta valamik. Maximum halakat, meg vízi élőlényeket fogunk látni. Átlagos élőlényeket. Sellők nem léteznek...
   - Aline! Hol a telefonom?!- mentem felfelé az emeletre, a szobája felé. Aline, a húgom, nagyon hasonlítunk. Az ő haja is fekete, csak éppen apánk csoki-barna szemét örökölte, amikkel ugyan úgy beléd tud látni. Félelmetes, ha a szemébe nézel, mert az az érzésed, hogy még a gondolataidat is kiszűri. De a modora olyan akár egy tini lánynak. Még a szobája színét is megváltoztatta rózsaszínről lilára, mert a rózsaszín olyan ciki. De hát a lila nem?... Lányos dolgok. Vajon mikor fogjuk megérteni, hogy hogy is működnek odabent a kerekek egy nő fejében...?
   - Miért kell az neked?- állt az ajtaja elé csípőre tett kezekkel.- Nem nagyon törődsz vele... Nekem is adhatod.- mondta ravasz mosolyra húzva a száját.
 Már megint ez! - Gondoltam magamban.- 11 éves és már telefont akar... Egy osztálytársának, ha van. Kivel tudna vele beszélni?
   - Ígérem kapsz szülinapodra, ha most ide adod.-nyújtottam a kezem.
   - Az életedre esküszöl?- kérdezte komolya arccal, felhúzva fekete szemöldökeit.- A sellők egyenek meg, ha hazudol?- áhh! Már megint ez az idegesítő helyi vicc.
   - Igen-igen! Most ad már ide!- kezdtem egyre mérgesebb lenni.
   Miután megszereztem egyből iszkoltam lefelé a lépcsőn az ajtóhoz. Ami pont akkor nyílt ki, amikor odaértem. Ijedtemben alig tudtam megállni, hogy nehogy belerohanjak az új és váratlan jövevénybe, akiről kiderült, hogy a borzos és nagyon izgatott legjobb barátom, Valentin.
   - Mi a ...?-kezdetem volna.
   - Hogy éreztem, hogy nem jössz el?- nézet rám nagy mosollyal Valentin.- Mond. Mi volt sürgősebb, mint drága személyemmel tölteni azt a kevés idődet?
   - A húgom elszedte a telefonom.- mutattam fel a bűnös tárgyat, majd zsebre vágtam.
   Valentin-nel felmentünk a szobámba és az íróasztalra lepakolta a laptopját. Valentin-t 10 éves korom óta ismerem. Emlékszem régen senki sem bírta, a kis vörös hajú, szeplős,  nagy zöld szemű srácot, mert fura volt. Mindenki kiközösítette, mert a szülei az életüket arra áldozták fel, hogy paranormális jelenségeket kutassanak. Eléggé sokan jártak erre azzal a céllal, hogy meglessék őket, a sellőket. Talán ezért se kedveljük őket, mi helyiek. De Valentin nem volt olyan, mint a többi. Nem volt nagyképű, se könyvmoly, nem volt visszahúzódó. Barátságos volt. Ő hitt a szülei munkájában, de nem verte nagy dobra,követte, segítette... Ő inkább a földi növényeket, állatokat, bogarakat szerette tanulmányozni. Szerintem meg ezért volt olyan érdekes. Annyit szórakoztunk kisebb korunkban kint a mezőkön és a toronynál. Eléggé jó fejnek tartottam akkor, meg most is. Emlékszem még ahogy összehaverkodtunk...
   Épp matekóra volt, hallgattam az unalmas tanóráját Mrs. Akke-nek. Sose szerettem a matekot. Értelmetlennek láttam. Mert tudok számolni, most már szorozni és osztani is... Minek kell a többi? Azon gondolkodtam,hogy betegnek kellene tettetnem magam vagy kikéredzkedni. Mert már nem bírom sokáig ezt, amikor csak egy gyík mászott fel a padomra. Eleinte furcsálltam a dolgot, hogy egy kis zöld gyíkocska épp a füzetemen mászik és engem néz a pici bogyószemeivel. Valentin elkezdett forgolódni előttem. Akkor is folyton előttem ült, mert akkor még szemüveges is volt. Mikor hátrapillantott ijedten nézett rám, már épp nyitotta a száját, hogy mondjon valamit. Leintettem.Tudtam mit akar mondai, hogy ne áruljam be. De basszus! Talán életem eddigi legjobb matekja volt azzal, hogy egy kis hüllő mászkált a füzetemen és alig bírtam visszatartani a nevetőrohamomat. Talán az addigi legjobb tanóra volt nekem akkoriban..
    Hamar írtam egy kis üzenetet, amire felírtam a tervem, majd felemeltem a kezem. Mrs. Akke pár pillanat múlva észre is vett, majd kikéredzkedtem a mosdóba. Zsebre tettem a kis jószágot, majd mikor elmentem Valentin padja előtt odadobtam elé a kis papírcetlit. Mikor kiértem a folyosóra hamar a szekrényemhez futottam, ahol az üres kék halas uzsonnás dobozomba rejtettem el, az alján maradt még egy pár morzsácska a szendvicsemből. Reméltem nem lesz baja tőle, meg biztos nem pusztul éhen. Majd hamar visszatértem a terembe, hogy senkinek se tűnjek nagyon gyanúsnak. Mikor kicsengettek együtt mentünk el a szekrényemhez. És valahogy összebarátkoztunk. Elkezdet mesélni a gyíkokról amit érdekesnek találtam. Eleinte a gyíkot tekintettük barátságunk szimbólumának. Egy ideig még meg volt az a gyík. Valamikor nálam,valamikor pedig nála tartottuk. Aztán... Ketten ellengettük a toronynál. Onnantól kezdve pedig folyton együtt voltunk. Sülve és főlve. 
     Amiért sokan nem bírták még, mert dadogott. És kit érdekel, ha dadogott... Persze most is dadog, ha izgul vagy ideges. Vagyis pont, mint most is.
    - N-nem hi-hiszem el! Én-én megnéztem! És-és ...- izgatottan pötyögni kezdett a laptopján valamit. A haja össze vissza állt a feje tetején, mintha párszor már átszántotta volna rajta a kezét. Ilyenkor pont úgy néz ki, mintha most kelt volna fel és a haját előtte feltupírozta. Nem értem, hogy bírja, ha folyton a fülére csüng.
    - Nyugi haver! - tettem a kezem a vállára, hogy lenyugtassam- Úgyse győzöl meg...
    - De m-m-most ezen a fe-felvételen rajta v-van!
    A zöld szemeivel nézet rám, szinte kérlelt, hogy higgyek neki. Mindig ez volt. Ha valamit akart, voltak azok a fura nézései. Komolyan, akkor sokszor olyan, mint egy lány... De a legjobb barátom. Annyit csak megtehetek érte, hogy megnézek egy hülye videót pár halacskával. Abba még nem halt bele senki... Gondolom. 
    - Nem úgy volt, hogy valami folyton elpusztította a vízalatti kameráitokat?- kérdeztem miközben az orrom elé tolta a képernyőt.
    - Hát... A valami tényleg megrongált jó pár kamerát. Ami sok mindent megnehezített. Anyu és apu nagyon ki volt akadva, hogy annyit költenek a kamerákra és egy hülye vizalati képük sincs...
    - Akkor ne tegyétek a cápák közé.- mondtam váll rándítva. 
    Közben elindult a felvétel. Amin... Mily meglepő. Színes halak, korallok, kisebb cápák voltak. A víz kristálytiszta, mindent lehetett látni. A halak nyugodtan élik az életüket, nem tudva arról, hogy filmezik őket. Milyen perverz dolog már meglesni pár halat meztelenül...
    - Azok nem lehettek cápák!- nézet rám komolyan Valentin- Vincent... Hogy tudna egy cápa annyi kamerát elpusztítani? Még azokat is amik el voltak rejtve üregekbe vagy éppen a korall közé. Képtelenség! Még a legkisebb cápa se tenne ilyet! - már épp nyitottam volna a számat, amikor közbevágott-  Egyetlen élőlény se tudna ilyet tenni...
    A kép mintha maga mozgott volna. Furcsálltam a dolgot egy pillanatra, de inkább nem mondtam semmit. Mert ismét elkezd tartani egy kiselőadást. Most akkor sokkal hosszabbat. A kép tovább mutatta a halak ártatlan életét. Néha feltűnt egy-egy eltévedt medúza , rája, cápa, polip vagy tintahal. Már szinte kezdtem unni az egészet, amikor ismét mozgott a kép. Most nem hagyhattam annyiban dolgot.
   - Minek mozog a kép?-emeltem fel a fél szemöldököm, mikor ránéztem.
   - Pont mondani akartam...
   - És még ebben az órában akartad? De úgy , hogy ebben az órában is fejezed be. - fogtam viccesre a komoly hangulatot.
   - Nagyon vicces vagy, Vince! Röhög még a vakbelem is. Komolyan.- mint szokta, most is elkezdte masszírozni az orrnyergét, ha nem tetszik neki valami, mondjuk a szarkazmusom...     
   Mikor még szemüveget hordott akkor csinálta folyton ezt a mozdulatot. Eleinte idegesített, mert a nagypapámra hasonlított, akit nem nagyon kedveltem. Egy idő után azért csinálta, hogy idegesítsen, gondolom annyira megszokta a dolgot, hogy még most se tudta elhagyni.
   - Visszatérve...- Folytatta... volna. 
   - Miért? Hol voltál?- húztam mosolyra a számat.
   - Kérlek figyelnél?- nézet rám mérgesen.
   - Nézem az unalmas halas videót. Kell ennél több?- sóhajtottam egy nagyot, mert tudtam most már ideje leállni- Kérlek folytasd.- lengettem meg a kezem.
    -Óh, köszönöm ezt a megtiszteltetést.- fogta teátrálisra a hangot, amit nem tudtam megállni egy mosoly nélkül- Visszatérve a komoly dolgokhoz...
   - Ez nagyon komoly.- mégse bírtam ki, hogy bele ne kössek.
   - Oké! Most mond mi bajod?- mondta karba tett kézzel- Értem, hogy nem hiszel bennük. De ez nekem fontos. Kérlek, Vince! Régóta vagyunk legjobb barátok, nem? És mint legjobb barátod nem érdemlem ki, hogy mellettem legyél, ha nekem valami fontos?-nézett rám ismét azokkal a nagy kerek szemekkel.
   Visszafojtottam egy megjegyzést, egy csípős megjegyzést, mert tényleg majdnem átléptem egy határt, amit jobb nem megtenni.
   - Jó, jó!- emeltem fel a kezem.- Csak mondd!
   - Tehát a szüleim elkezdtek nézelődni különféle vízalatti kamerák között. És az egyik cégnek még levelet is írtak, hogy milyen kamerát ajánl, mert bármilyet is tesznek le a víz alá az egy darabban soha többé nem látja meg a napvilágot. Akkor mondták, hogy nemrég bocsájtottak piacra egy olyan kamerát, ami egy elektronikus halnak van kialakítva. Vagyis halnak néz ki, úgy is mozog, csak éppen az egyik szemével felvételt is készít. Egy rakás pénzbe került és betettünk a vízbe vagy 5-öt. Amiből csak 4 készített jó felvételt. Az 5-dik pedig...hát. Eltűnt. Egy ideig küldte a jeleket, hogy hol tartózkodik, de utána semmi. Szerintünk gyártáshiba történt vagy megtalálták a sellők és befalták. 
   Muszáj volt a végén nevessek.
   - Kicsit csípős lehetett. Mindenképp, ha találkozol velük, a sellőkkel, kérd el a receptet, mert finomnak tűnnek ezek a kis elektronikus kütyük.
   -Inkább nézd a videót!- mondta sóhajtva, majd ő is a képernyőhöz fordult.- Nemsokára nagyon meg fogsz döbbenni és majd akkor végre mondhatom, hogy én megmondtam!- húzta büszkén mosolyra a száját.
   - Ahammm, persze! Ha te mondod...- hagytam rá a dolgot.
   5 percig néztük a halakat. Még dél sincs, de már most nyom elfele az álom. Talán szunyálni kellene délben is egy kicsit, mint régebben. Mindenképp jót tenne... De a gondolat menet megszakadt, mert valami fura tűnt fel a képernyő előtt. Nagyon gyorsan, szinte követni sem lehetett az egészet. Egy pillanatig még minden csendes volt, a halak is nyugodtan úszkáltak, a következőben pedig valami zöldes úszott el a felvételen, maga után hagyva pár haldarabkánt és vért...
   -Pfúj! Gusztustalan ez a valami.- grimaszoltam.
   A felvétel kezdett felvenni egy kis rózsaszínes árnyalatot egy darabig aztán mikor kezdet volna kitisztulni ismét feltűnt valami. Ugyan olyan gyorsan, csak most egy arany-barnás valami úszott el. Maga után hagyva ugyan azt a hátborzongató látványt. Képtelen voltam befogadni azt amit láttam.
   Majd mikor ismét kezdett kitisztulni a kép kezdtem csak észrevenni, hogy szinte minden hal eltűnt a közelből, mind elrejtőzött, elmenekült a tett színhelyéről. Még a cápákat se látom, pedig őket aztán vonzza a vér...
   A kis robot halacskánk is berejtőzött a korall közé. Okos robot. És tovább filmezett. 
   A kis videó sarkában feltűnt egy hatalmas vörös uszony. Majd lassan elúszott egy aranybarna uszonnyal rendelkező sellő. Mögötte jött még egy zöld uszonyú, majd egy vörös uszonyú, és még többen lettek. Nők és férfia...
   - Nem hiszem el!- néztem a felvételt tátott szájjal.- Ez lehetetlen! Képtelenség! Mond, hogy photoshop! Mond, hogy te akarsz átverni!
  - Hát barátom... Ez igaz!- mondta ő is kidülledt szemekkel.- Nem tudtam várni, ezért még akkor megnéztem mikor a szüleim. És több felvétel is van. Ezt az egyet nekem adták. 
  - Tettél valamit az este az italomba?- kérdeztem még mindig le nem véve a szemem a képernyőről.
  - Miért kérded?- nézett rám egy pillanatra.
  - Mert tuti azt a bogyót tetted tegnap az italomba amit a szüleid és te szedsz. Ez nem létezik!- mondtam a felvételre mutatva.
  - Nem tettem semmit sehova. És nem szedek gyógyszer, és a szüleim se.- mondta nevetve a vállamra csapva- Ezt mind tiszta fejjel látod, Vincent. Igaz! Léteznek! És mindvégig itt volt előttünk! Az orrunk előtt voltak, Vincent!
  Még mindig tátott szájjal figyeltem az előttem kibontakozó látványt. Ahogy úsztak,mozogtak... Hihetetlen volt ezt látni. A hajuk szerteágazott, akár egy glória, az uszonyuk szinte fénylett, az ujjaik közt hártya húzódott... Az egész hátborzongató volt, mert az éles körmeik alatt egyeseknek valami vörös volt. Vér. Halvér, vagy éppen emberi is lehetett... Talán mind igaz lenne? Minden mese, monda, szóbeszéd? Akiket bolondoknak tituláltunk, mind igazat beszéltek volna? Tévesen ítélünk volna meg sok tényt?...
   - Valentin...- szólaltam meg.
   - Igen?
   - Tényleg igaz?-kérdeztem.
   - Hát léteznek, nemde? Látod őket.- nevetett fel újra.
   - Nem-nem. Az, hogy embereket ölnek... Tényleg ők lettek volna azok?- néztem rá ma legelőször igazán komolyan és kíváncsian.
   - Ezt már nem tudom... De lenne egy ötletem...- kezdett volna bele, mert tudtam mit akar mondani a legokosabb, ha most leállítom, mert a végén olyat talál ki, amit biztos megtennék és csúnyán pórul járnánk.
   - Nem!- jelentettem ki határozottan.
   - Még nem is hallottad!- nézett rám kérdőn.
   - Nem is kell! Ismerlek én annyira, hogy ilyenkor jobba, ha az elején mondom ki, hogy NEM. - néztem rá komolyan.
   - Mert úgy is tudom, hogy velem tartasz.- mosolyodott el- Nem hagynád, hogy veszélybe sodorjam magam. Közben meg azon aggódnál, hogy vajon mi lett velem. Majd a temetésemen rágódnál, hogy miért nem voltál ott mellettem, mert lehet segíthettél volna szegény bajtársadon...
   - Rendben... Mond!- adtam meg magam egy sóhaj kíséretével, és pár pillanatra levettem a szemem az igéző/szörnyű látványról, ami a víz alatt folyt.- Tudom, hogy megtennéd. Velem vagy éppen nélkülem.
   - Tehát.- húzta ki magát ültében.- Még reggel felhívtam pár barátot, hogy nincs-e kedve ma este hajókázni egyet kinn a vízen...
   - Te hülye van! Ezek felett akarsz bulizni?- néztem rá kikerekedett szemekkel- Ennek akarsz kitenni mienket? A barátaidat? Magadat? Öngyilkos hajlamaid vannak?- mutattam a képernyőre, ahol épp egy hímnemű emberhal egy polipot szaggatott szét és kezdett el enni. 
    Azt hiszem soha többé nem fogok tudni semmilyen vízi élőlényt megenni ezek után. Még az is kétes, hogy tudok még enni valaha. Rengeteg horror filmet láttam, de ez más. Mert ez mind megtörtént... Lehet!Talán!
   - Nem teszem ki őket semminek. És nincsenek semmilyen hajlamaim! De nem te mondtad, hogy nem léteznek és ez pedig photoshop?
   - De... de igen.- mondtam összezavarodva egy pillanatra. Majd ránéztem.- Oké! Benne vagyok az esti buliba.
   Visszafordulva a képernyőhöz egy pillanatra nem értettem, miért hittem el ezt az egészet... Mert ez biztos, hogy nem igazi. Nem lehet.... De Valentin soha sem tenne ilyet. A szülei... Talán ők photoshopoltak. Nagyon értenek a kütyükhöz. De, hogy ezt a látványt megalkotni, szinte képtelenség. Mégse lehet lehetetlen. Ezzel sok mindent lehetne megmagyarázni, de mégse tudok hinni neki. Ez csak egy photoshop. Nem lehet más. Bárki mondjon bármit ezen nevetni lehet...
    El is kezdtem nevetni egy pillanatra. De a képen történt valami fura dolog. A lények, a hamis sellők, mintha nyugtalanak lettek volna. Elkezdtek nézelődni, minden kis üregbe és korall közé benéztek. Mintha kerestek volna valamit... a kamerákat. Okosak...
    Bármilyen borzalmakat is tettek ezek a kitalált lények akkor is teljesen lenyűgözött az egész látvány. Persze a hátborzongató részeket kivéve minden... Varázslatos volt. Túl tökéletes, túl szép, hogy igaz legyen. Mégse hihetem el ezt a badarságot. 
   Már nem hihetem el...




  Remélem tetszett az első rész. És minden visszajelzésnek nagyon örülök. :) Lehet hideg meleg. :D Ha pedig tetszett, akkor kövessétek a történetet továbbra is! :DD

2 megjegyzés:

  1. Ez olyan nagyon jóóóó!
    Imádom a hangulatát. Lunea, neked külön gratuláció jár, hogy ilyen élethűen meg tudtál alkotni egy olyan bonyolult karaktert, mint Vincent - szarkasztikus, kiábrándult, gondolom nálad idősebb fiú, de nagyon tetszik ahogy kigondoltad. Ahogy viselkedik, ahogy beszél, ahogy gondolkodik... ahh, nagyon jó. :)
    Aztán ott van Valentin. Első olvasásra kedvenc karakter. :D Nem tudom, mi fogott meg benne, de egyszerűen ő pont olyan, akivel órákig el tudnék beszélgetni. És ahogyan Vincent szereti és mindent megtenne érte... én is akarok egy ilyen barátságot, mint az övék :(
    Aline :D hát, sajnálom Vince-t. Mintha a saját idegesítő kishúgomrül olvasnák. Bahh, ismerős érzés. "A sellők egyenek meg, ha hazudol?' - én ezen nagyon nevettem :)
    És az a szitu. Ahogy kiderült, hogy a sellők igazak. Óóóó, te jó ég, én ilyet még nem olvastam. *zokogásban tör ki* Én is ilyet akarok írni, ami egyszerre undorító, félelmetes és gyönyörű! :( És igen, én is elmennék emberevő 'szörnyek' fölé bulizni :D
    Nekem ez az egész nagyon tetszik, szívesen olvastam volna még tovább. Nem volt elég ennyi! Imádom, ahogy átjára az a finom kis borzongás, izgalom :) csak így tovább, várom a következőt!

    U.i: ugye lesznek képek is? (oké, gyerekes vagyok, tudom :D)

    VálaszTörlés
  2. Óh! Kedves Dorine! Most a kis szívem feltöltődött lelkesedéssel és szeretettel a leveledet olvasva! :)
    Örülök, hogy ilyen jól sikerült. Volt benne jó pár órám már... De látom megérte! :D
    Képek is legyenek? :) Hát, amint lesz esély, hogy épp illeszkedjen egy, akkor lesznek képek is. ;)

    VálaszTörlés